Viva comet tudósítás

Június 17-én, azaz csütörtökön zajlott az idei jubileumi Viva Comet 2010-es díjátadó gála, ami Magyarország egyik talán legfontosabb zenei eseménye. A díjátadóra a hazai ismert személyiségek mellett egy külföldi világsztár is elfogadta a meghívást: a hatalmas rajongótábor örömére a Cascada formáció is fellépett a színpadon!

Április elején erősítette meg a hírt a Viva Tv – az idei Cometen a sztárfellépő a német europop együttes, azaz a Cascada lesz. A hírt többnyire örömmel fogadták a nézők, a csapat rajongótábora pedig majd’ kiugrott a bőréből örömében. Két napja, azaz június 17-én le is zajlott a várva várt díjátadó: és igen, kijelenthetjük, hogy Natalie Horler és táncosai fergeteges show-t adtak!

A Cascada kizárólag a magyar Viva Comet miatt szakította meg külföldi koncertkörútját, és látogatott el kicsi hazánkba – egy kis mellékes infó: az énekesnő idén elnyerte a német Cometen a Lejobb Női Előadónak járó díjat is. A magyarországi, híres zenei eseményen pedig 3 slágerét is előadta!

A formáció színpadra jövetele előtt és közben is tombolt a közönség – a műsorvezetők, Ada, Zola és Ben voltaképpen már felhergelték az ott megjelenteket és a nézőket, így az első aktuális slágernél, a Pyromania-nál várhatóan mindenki ugrált, teli torokból énekelt, üvöltött és egyéb módszerekkel fejezte ki örömét. Nagy meglepetésre Natalie bizony élőben énekelt – ezzel már amúgy is maga mögött hagyta a korábbi hazai sztárok előadásait.

Sziasztok everyone – köszöntötte az első, pirotechnikával megtűzdelt előadása után Horler a közönséget. Ez a szám egy nagyon régi szám – folytatta angolul, és mondta, hogy énekeljünk, ugyanis kíséret nélkül következett a Cascada 2006-os megaslágere, az Everytime We Touch. A várt reakció nem maradt el, mindenki hangosan, kezét és telefonját-kameráját-fényképezőgépét lóbálva énekelte a dalt.

Ezek után a “gyorsított”, még mindig élő előadás következett – ismét az Everytime We Touch a színpadon, táncosokkal, levegőbe törő füst-gejzírekkel, és további “minden-mi-jó” látványelemekkel megtoldott sláger ismét tűzbe hozta a sok-sok jegyet váltott tomboló tinit. Miután az utolsó refrén is lement, Natalie elmosolyodott a hatalmas, őrjöngő közönség láttán – minden idők legtöbb embere gyűlt össze a hazai Viva Comet történelemben.

Még egyet, jó? – kérdezte a bonni születésű énekesnő mindenkitől, ezzel felvezetve az utolsó slágert, a legutóbbi albumról a “vezérdalt”, azaz az Evacuate The Dancefloor-t. A reakció itt is borítékolható volt, mindenhonnan csak az angliában első helyen is trónoló (ezzel Michael Jacksont is megelőző) dalt hallani.

A táncosok és Horler a szám befejeztével, dobhártyaszaggató üvöltés kíséretében futnak le a színpadról – hogy aztán az énekesnő frissen és fitten adhassa át a Legjobb Együttesnek járó díjat. El sem hisszük, hogy már ilyen hamar vége is van. Gyönyörű produkció volt, felforrosította a hangulatot – felforrósított mindenkit. Danke schön, Natalie!

Reméljük, hogy hamarosan saját koncerttel is megörvendeztet minket a csapat – aminek (a hatalmas tomboló tömeget és a sok-sok szeretetet látva) nem látják ők sem akadályát, és megígérték, hogyha tehetik, mihamarabb ellátogatnak ismét kis hazánkba, hogy egy fergeteges és még nagyobb bulit csapjanak!

Szerkeszd te a Cascada.hu-t!

Szereted Cascadat? Úgyérzed mindent tudsz róla? Vagy csak szeretnél kipróbálni valami újat? Bizonyíts! Ha érzel magadban elég elhivatottságot, és szeretnéd, hogy cikkeid megjelenjenek az oldalon jelentkezz bátran szerkesztőnek!

Regisztrálj az oldalra, és írd le jelentkezésed egy hozzászólásban, ami persze nem jelenik meg az oldalon!

Szeretettel vár,

a Cascada.hu szerkesztősége

Új Single – Night Nurse

A hír igaz, Natali és csapata új albummal lepte meg rajongóit, a Pyromania után a következő single témája a Night Nurse, azaz Éjszakai Nővér. A lemez hamarosan kapható lesz a boltokban.

Megújultunk!

Örömmel közlöm minden kedves olvasómmal, hogy a mai naptól véget ért a hosszas fejlesztés és tesztelés, a cascada.hu megújult külsővel, átláthatóbb kezelőfelülettel, több menüvel, és sok új funcióval várja minden kedves olvasóját!

Jó böngészést kíván minden Cascada Rajongónak,

a cascada.hu szerkesztősége

Rádio1 – Cascada interjú